Önkontoll hiánya, az Impulzív Gyermek mód

2023.04.21

Önkontroll

Egyre többször találkozom pszichológiai tanácsadó tevékenységem során azzal, mennyire nehéz is a klienseimnek uralkodniuk impulzusaik, késztetéseik felett. Amikor ezt tapasztalják, akkor Impulzív Gyermek Módban vannak – ez a kifejezés a sématerápiás fogalmak közé tartozik.

Az önkontroll szükségletük ugyanúgy frusztrálódik a jelenben, mint gyermekkorban.

Ahhoz, hogy közösségben tudjunk élni, biztonságban érezni magunkat a társainkkal és önmagunkkal, egyik alapszükségletünk az önkontroll.

Az önkontroll szükségletük ugyanúgy frusztrálódik a jelenben, mint gyermekkorban. 

Miért fontos ez?

Hogy képes legyek figyelembe venni a szabályokat, a kereteket, hogy mit szabad, mikor, hol, s mit nem. Ezek a szabályrendszerek a környezetemre, másokra is kiterjednek.

Azért, hogy figyelembe tudjam venni mások szükségleteit, vágyait, érzéseit és ne csak magamra gondoljak egy-egy helyzetben. Legyen önfegyelmem, amely által elérhetem céljaimat és ne keveredjek olyan helyzetekbe, amikor bűntudatom lesz a korábbi cselekedeteimért. Az is lehet, hogy még ártok is magamnak azzal, hogy impulzívan viselkedem, de mégsem tudom abbahagyni.

Nagyon sok káros szokás is ilyen egyébként, vegyük például a dohányzást, a túlzott étel, vagy alkoholfogyasztást. Hiába tudja az ember gondolati szinten, hogy nem jó az, amit csinál, főleg hosszútávon nem – sem egészségügyi, sem lelki minőségben, de MÉGSEM tudja megállni azt, hogy ne gyújtson rá egy cigarettára, vagy habzsoljon be egy tábla csokit.

Fontos megtanulni azt, hogy az életbenküzdeni kell bizonyos dolgokért.

Erőfeszítéseket kell tenni, hogy fegyelmezzük a késztetéseinket és ez bizony Impulzív Gyermek Módban maradva nem megy. Ilyenkor szükséges segítségül hívni az Egészséges Felnőtt Módunkat. Az Egészséges Felnőtt (EF) módnak tudok pszichológusként segíteni úgy, hogy kitalálunk közösen különböző viselkedéses technikákat, amelyekkel hatékonyan kordában lehet tartani a belső késztetéseinket.

Egészséges mennyiségű önkontroll mellett kevés az esély arra, hogy Impulzív Gyermek Módba kapcsoljunk át. Lehet úgy is végig élni egy életet, hogy az önkontroll képességének hiányát valaki azzal magyarázza, kendőzi el, hogy "Ő ilyen, egyszerűen őszinte, nem érdekli mások véleménye vagy a szabályok rá egyáltalán nem vonatkoznak".

Hogyha belecsúszunk egy olyan én-állapotba, amikor úgy érezzük, hogy a hirtelen jött késztetés, impulzus kielégülését sürgető feszültség elviselhetetlen lesz, eluralkodik felettünk, akkor akár mindenféle mérlegelés, gondolkozás nélkül engedünk ennek a "dolognak" és cselekszünk – impulzívan.

Ebből kifolyólag a bennünk megjelenő impulzusok fognak irányítani, s emiatt veszítjük el a kontrollt a cselekedeteink felett. Nem vagyunk tisztában, vagyis tudatában azzal, hogy mi fog történni, ha nem vesszük kézbe a gyeplőt és uralkodunk a megjelenő késztetéseinken. Így sajnos elég nagy a valószínűsége, hogy ez máskor is előfordul és hasonló helyzetben találjuk magunkat, amely egyáltalán nem kedvező  ámunkra. Természetesen van, aki úgy születik, az a biológiai adottsága, hogy impulzív, vagy figyelemhiányos. Viszont a jó hír az, hogy az önkontroll képessége fejleszthető és tudunk segíteni magunkon, s kevésbé fogunk impulzívan viselkedni.

Az önkontroll fejlesztése egy elég hosszú és nehéz tanulási folyamat, de egyáltalán nem lehetetlen. Ha belegondolunk, minden kisgyerek valahogy megtanulja azt, hogyan kell bizonyos helyzetekben viselkedni, vagy késleltetni az indulatait, vagy vágyait valamilyen hosszú távú jó cél érdekében. Például, ha a boltban nézelődve megkíván egy édességet, és legszívesebben ott helyben meg is enné azt, de az anyukája azt mondja, hogy nem szabad, majd csak otthon, akkor ő nem kezd el hisztizni. Akkor és ott ő meg akarja enni azt a csokit, nem pedig máskor, DE tudja kontrollálni magát, tudja késleltetni a vágyai kielégülését.

Sokunk számára azonban ez a késleltetés, ellenállás az impulzusainknak nem igazán sikerül úgy, ahogyan szeretnénk. Ennek természetesen ezer féle oka lehet.

Lehet, hogy túl elnézőek voltak velünk gyerekkorban, vagy talán nagyon szigorú körülmények között nőttünk fel és felnőttkorban dacból, már csak azért is megengedünk magunknak mindent, amit csak szeretnénk. Ha jön egy impulzus, egy gondolat, pld hogy nekem kell egy új ruha, csak előveszem a laptopomat, vagy a telefonomat és percek alatt meg tudom vásárolni azt online. Vagy ugyanez van az ételrendeléssel - jól esne egy hamburger, vagy fincsi sushi? Nagyjából fél órán belül már csönget is a futár és előttünk van az étel. De sok példát hozhatnék még, viszont a lényeg az, hogy az önkontroll óriási segítség az Egészséges Felnőtt énünknek.

A pszichológiai tanácsadásom során coach-olom a Felnőtt részt, hogy egyre eredményesebben tudjanak a klienseim ellenállni a késztetéseiknek. 

Gyakran akkor kerülünk Impulzív Gyermek Módba, hogyha egy-egy maladaptív sémánk aktiválódik.Ahhoz, hogy a késztetéseinket tudjuk kezelni, elengedhetetlen önmagunk ismerete. Honnan jöhetnek ezek a késztetések? Mire van igazából szükségünk?


Végezetül pedig pár SOS tippet hoztam:

-Ha jön egy impulzus, hirtelen azon kapod magad, hogy annyira szétfeszít belül a késztetés, hogy csinálj X dolgot, akkor ÁLLJ meg egy pillanatra!

-Csukd be a szemed, végy egy mély levegőt, majd szép lassan fújt ki a testedből.

-Képzelj magad elé egy óriási piros STOP táblát!

-Képzeletedben ezt a késztetést, impulzust, vagy ha több van, akkor az összeset rakd be a STOP tábla mögé!

-És gyorsan csinálj mást!

-Teljesen mindegy, hogy mit, az a lényeg, hogy a késztetés tartalmát zárd ki a fejedből, a STOP tábla mögé kerüljön és maradjon is ott.

-Te pedig csinálod azt a másik dolgot, és vársz. Ezzel is telik az idő, azaz sikerül késleltetned. 😊

Készítsd el weboldaladat ingyen!